– Most nem leszek kíméletes... Hát bevallom, küzdenem kell azzal, hogy Füssy Angéla újnáci prímabalerina és szélhámos átverőművész kapcsán ne Quentin Tarantino zseniális filmje a Becstelen brigantyk jusson az eszembe! És az, ahogy a Brad Pitt vezette kemény zsidó fickókból álló nác:ivadász csapat nagy élvezettel rajzolt hor:ogkeresztet az általuk elfogott zsidógyil:kos bűnözők homlokára, azért, ha túl is élik az egészet, mindenki számára, aki meglátja őket, legyen világos milyen embertelen ocsmányságokért felelnek – fogalmaz, szinte egyértelműen erőszakra buzdítva, vagy legalábbis azt kilátásba helyezve, hogy szívesen látna ilyesmit.

Perintfalvi teológus létére úgy tűnik, nincs tisztában a bűn fogalmával. Elvakítja szemét a mélyen Isten- és emberellenes LMBTQ-ideológia, amely nemhogy a katolicizmussal, de bármely keresztény irányzattal élesen szemben áll, össze nem egyeztethető.

Tudományos kutatások egész sora igazolja, hogy azok a gyermekek, kiket gyermekkorukban megrontottak, sajnos nagy eséllyel egész életükben hordozzak a lelki sebeket, és ők maguk is szexuális devianciák fogságába kerülnek felnőtt korukban. Nem légből kapott, hanem tudományos tény az is, hogy a homoszexualitás és a pedofília szoros összefüggésben van, a pedofil bűnözők igen jelentős része homoszexuális.

Az általam igen nagyra tartott és mélyen tisztelt Barsi Balázs atya egyik elmélkedésében hallottam, s nagyon megragadott a gondolat, amikor azt mondta, a „gyermekek számára jobb lenne, ha fel sem nőnének...”. Ez önmagában félreérthető és kiragadott idézet, egyáltalán nem azt jelenti, mint amire elsőre gondolnánk. Mert folytatta a gondolatmenetet, melyet saját gyermekkori, sióagárdi élményei, a szülői ház biztonsága ihletett.

Arra célzott, hogy a gyermeki lélek közelíti meg leginkább az ember eredeti létállapotát, a paradicsomi körülményeket. Az ősbizalom, a világra való őszinte – nem bárgyú! – rácsodálkozás, magára a lét sokszínűségére irányuló őszinte figyelem. Lehet, hogy felnőtt szemmel sokan azt mondják, a gyermek nincs azon tudás birtokában, amelyekkel mi, felnőttek már rendelkezünk, összetettebben látjuk a világot, sok-sok általunk fontosnak tartott információ van agyunkban, ezekkel a gyermek nem rendelkezik. De rendelkezik valami sokkal hatalmasabbal, még akkor is, ha ez nem tudatosan van jelen a gyermeki személyiségben, ez pedig az istenközeliség. Ilyen értelemben mondta Barsi atya, hogy a felnőtté válás akkor következik be igazán, amikor ezt a lelki képességünket elveszítjük, vagy legalábbis jelentősen csökken. Nem arra célzott tehát, hogy ne nőjenek fel, hanem arra, hogy a maga nemében szomorú, hogy ezt a csodálatos lelki tisztaságunkat elveszítjük.

Az áteredő bűn miatt természetesen ez nem a bűnbeesés előtti paradicsomi állapot, hiszen a gyermek is hordozza potenciálisan már a sérült emberi természet által a potenciális bűnöket, azonban személyes bűne még nincs, és ez nagyon fontos. Sok-sok okoskodás és magyarázat helyett úgy érthető meg a leginkább; nézz bele egy kisgyermek szemébe. Amikor olyan dolgokon tud nevetni, amelyen a legtöbb felnőtt ember megkérgesedett lelkivilága és cinikus természete folytán már nem. Ezt nem lehet, nem is érdemes tovább ragozni, akinek vannak gyermekei, érti, miről beszélek.

De nem igaz az sem, hogy a gyermekeknek nincs viszonyulásuk a végtelen irányába, Isten irányába, sokkal inkább van, mint nagyon sok felnőttnek, csak nem feltétlen tudják szavakba önteni. De nem minden esetben. A Szovjetunióban volt egyszer egy kísérlet a „dialektikus materializmus” nevében, a világ első olyan államában, ahol alkotmányba volt foglalva az ateizmus. Néhány gyermeket születésük pillanatában elszakítottak szüleitől, intézetbe kerültek, és a bolsevik elvek mentén igyekeztek őket nevelni, Isten neve még csak véletlenül sem hangozhatott el, de természetesen körülírt formában sem. 10-12 éves korukban ezek a gyermekek mégis feltették a kérdést: ki teremtette a világot? A bolsevik kísérlet totális kudarcot vallott. Ahogy az összes Isten-ellenes és sátáni társadalmi kísérlet, ideológia is a történelem szemétdombján fogja végezni, a természet törvényeit, amelyeket Isten alkotott, nem lehet hosszú távon a „víz” alá nyomni, az utat fog törni magának.

1 Kor 6, 9-10: „Sem parázna, (…) sem házasságtörő, sem kéjelgő (malakoi), sem fajtalan (arszenokoitai) (…) nem részesül Isten országában” – olvassuk a Szentírásban. A görög eredetiben a malakoi jelentése „puhát” jelent, s a szó az akkori görög-római pogányban világban homoszexuálist takart, illetve az ilyen irányú kapcsolódás során megalázó, passzív szerepbe kényszerített kiskorúakat. Szent Pál etikája szerint a pedofilok nem részesülnek Isten Országában.

A Katolikus Katekizmus írja, „a vérfertőzéshez kapcsolhatjuk a kiskorúakkal való szexuális visszaélést, amelyet felnőttek követnek el a gondjaikra bízott gyermekeken vagy serdülőkön. Ilyen esetben a bűn egyidejűleg botrányos merénylet a fiatalkorúak lelki és erkölcsi épsége ellen, akik egész életükben hordozzák ennek nyomát, s emellett a nevelői felelősség megsértése is.”

Végezetül pedig visszautalnék a fentebb lejegyzett gyermeki lelki tisztaságra, mely ebben a földi világban az egyik legtisztább istenközeliséget jelenti, a pedofil szörnyetegek borzalmas cselekedeteikkel mélyen sátáni gyökerű gyalázatot követnek el mindez ellen. Hogy van képe Perintfalvi Ritának teológusként ezt – bármilyen indokkal – relativizálni?

Lantos János – Kuruc.info