Bába Iván
főszerkesztő
Budapest Analyses

V.

Tisztelt Főszerkesztő Úr!

Az augusztus 7-i grúziai-orosz konfliktus kirobbanásáról az ön kedvenc lapjában megjelent oknyomozó cikk miatt (a New York Times és annak globális kiadása, az International Herald Tribune november 7-i száma), a tervezettől eltérően, vissza kell térni a kaukázusi helyzetre, még akkor is, ha az önnek, ha lehetséges, még az eddigieknél is kellemetlenebb.
Mégpedig azért, mert kiderült, mégpedig elsősorban az oroszbarátsággal igazán nem vádolható EBESZ megfigyelőitől: a háborút egyértelműen Szaakasvili grúziai elnök kezdte.

Mivel azonban – nyilván megérti – Kondor Katalinnak igencsak illett levelet írnom, csakúgy, mint Obamának, a további részletek a jövő héten következnek.



KONDOR KATALINNAK

Kedves Kati!

Itt már nem egy levelet írtam magázódó formában, noha a címzettel tegeződök, de – azt hiszem -, az ő pozíciója „közügy” és így senkit nem érdekelhet, sőt talán zavarná is, ha a magánéletből szűrődik át valami a nyílt levélbe.
Te azonban nem csak kollégaként vagy kivétel, de egyszerűen nem tudnám rávenni a billentyűzetet a magázásra, hiszen annyiszor beszélgettünk – barátokként.
A Magyar Hírlapban elolvastam október 30-i nyilatkozatodat nyugdíjaztatásodról.
Mivel ma anyagilag olyan sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy a jobboldalon megjelenő minden lapot elolvassanak, idézem:
„A rádió vezetősége már két éve fölhúzta az óráját, hogy a születésnapomon csörögjön... Alapjában véve az elbocsátás jogilag teljesen szabályos, hiszen átléptem a nyugdíjkorhatárt. Hívattak, nem azért, hogy gratuláljanak, virágcsokor sem volt, hanem kezembe nyomták a felmondólevelet. Két éve megjósoltam, hogy amint betöltöm a nyugdíjazásomhoz szükséges korhatárt, nyomban eltávolítanak. Az ötös lottó nyerőszámát nem lehetett volna így eltalálni”.
Szintén két éve lehetett, hogy egy kollégám jelenlétében a Fidesz egyik vezetőjét megkérdeztem, miként támogathatták az MSZP-vel és az SZDSZ-szel együtt Such György kinevezését? Az ideges hangon adott magyarázat egyik fő eleme volt, hogy „így lehetett Kondort is megmenteni”.
Akkor arra gondoltam, ha valamikor a magyar tűzoltók főparancsnokát is hárompárti konszenzussal nevezik ki, a jobboldali szavazóknak érdemes lesz nagynyomású fecskendőket időben beszerezniük a következő tűzeset eloltására, mert azokban csak jobboldaliak égnek majd.
Azt nyilatkoztad még, hogy „egy 83 éves intézmény múltját mindenestül eltörölték, eltörlik és ezt a hallgatók. éppúgy, mint a bennfentesek, tapasztalhatják, a tájékozatlanság szülte, botcsinálta dolgokról nem is beszélve”.
Ezt a konszenzusos vezetőnek köszönhetjük, akinek „ötletét” a Fidesznek annak idején – mint e rovatban nem is egyszer olvasható volt – Szadai Károly, a Magyar Rádió kuratóriumi elnökségének fideszes alelnöke „adta el”. Az ölet pedig olyan emberektől származott, mint az MSZP-s (és egykori MSZMP-s agitpropos) Agárdi Péter és a jobboldalon hasonlóan „közkedvelt” Gellért Kis Gábor. Szadai most e rádió – ahol Such, veled ellentétben, tíz- és tízmilliókat nyalából fel jutalomként - a rádió felügyelő bizottságának tagja.
A nyilatkozatban teljesen jogos keserűséggel, de kicsit igazságtalanul ezt írod: „a baloldali támadások mellett a jobboldal részéről sem tapasztalt semminemű támogatást, ellenkezőleg, részükről is csak ellenségességet érez azóta, amióta elköszönt az elnöki poszttól”.

Kati, Kati, egy olyan kitűnő újságírónak, mint te, nem szabad ilyen pontatlanul fogalmaznia. Sőt. Tovább megyek, bátrabban kell fogalmazni.

Ugyanis ha az egyszerűség kedvéért négyosztatúnak tekintjük a magyar közéletet, akkor veled szemben annak „csak” három osztatában találhatsz ellenségességet. Elsősorban a baloldali (értsd, balliberális) politikusok és a baloldali véleményformálók táborában. A harmadik kör pedig azon jobboldali politikusoké, akik lelkük mélyén kínosnak érzik azt, amit tettek veled is és így azzal akarják most racionalizálni újabb, mérhetetlen károkat okozó kontraproduktív döntésüket, hogy már téged is ellenségnek látnak és benned is hibát keresnek.
A jobboldali véleményformálóktól és – szavazóktól viszont én még rossz szót rólad se leírni, se elhangozni nem hallottam. Most (hogy finom legyek) az elmebeteg zugfirkászokról ne essék szó.
Vagyis ezt kellett volna nyilatkoznod.
És hozzátenni talán, hogy Észtországtól Csádig, Új-Zélandtól Törökországig csupán egyetlen olyan ország van, ahol van egy párt, amelynek nézetei egyre több téren szöges ellentétben állnak szavazóbázisával. Ez Magyarország.
Mivel közismerten gyáva vagyok (hogy egy kis jópofaságot is belevigyek a komoly témába), nem merem megnevezni ezt a pártot. Ezt a jobboldali pártot.
Na jó. Persze, hogy a Fideszről van szó. Amelyik nem csak Suchot támogatta, de kétszer Vince Mátyást szavazta meg az MTI vezérigazgatói posztjára és segítette elő a Nap-kelte szerződésének törvényellenes meghosszabbítását a közszolgálati televíziónál, ami nagyjából annyit jelent, mintha Irán népe Cipi Livnit vagy Benjámin Netánjáhut választaná meg elnökének és cserében Izrael Ahmadinezsádot sajátjának.
Tudom, hogy nálunk ezt is meg lehet magyarázni. Nyilván ez is egy rejtett zsenialitás kifejeződése. Mármint hogy szüntelenül esküdt ellenségeinket helyezzük olyan pozícióba, ahol a legtöbbet tudnak ártani nekünk és ejtjük – mint téged ejtettek – barátainkat, szövetségeseinket, olyanokat (szintén, mint te), akik a jobboldali értékek melletti kiállásáért a poklok poklának útját járták meg.
De én jobban hiszek annak az egyszerű gondolkodásnak, amely a Pápua-földi Szepik folyó ex-kannibáljaitól kezdve Washington politikusaiig olyan elementáris igazság, amelynek megkérdőjelezése főbenjáró bűn, vagyis az a haszonelvűség, hogy az ellenséget dobjuk be a fazékba és barátainkat segítsük.
Ha gúnyos akarnék lenni, azt mondanám, ezentúl a Polgárok Házában tartott estéiden kezdd el e hazai jobboldali pártlogika alapján éltetni Gyurcsány Ferencet, mert nyilván ez az igazán csavaros, az ellenséget zavarba ejtő taktika.
De ilyen árulásra, Kati, te sohasem lennél képes. Még ha kerékbe törnek, akkor sem. És ezért szeretünk téged nem csak most, de, hosszú, nagyon hosszú távon is.



BARACK OBAMA
az Egyesült Államok megválasztott elnöke

Tisztelt Elnök Úr!

Nyilván még önt is meglepte, hogy a világ milyen lelkesen fogadta megválasztását.
Pontosan azért, mert azt akarta, amit ön a borzalmas Bush-évek után. Változást.
A változás utáni vágy ragadta magával a többségében konzervatív Amerika népének nagy részét. Még azokat is, akik máskülönben republikánus jelöltre adták volna szavazatukat.
Csak zárójelben jegyzem meg azoknak, akik a hazai sajtóból nem értesültek volna az e sajtónak „kellemetlen” hírről: az a Kalifornia is önt választotta meg, amely a választások napján a 8-as számú javaslat elfogadásával megtiltotta az itteni balliberálisok által annyira csodált államban az egyneműek házasságát.
Mert Amerikának nem a konzervativizmusból lett elege, hanem abból a szélsőséges, háborúpárti neokonzervativizmusból, amely a Bush-korszakot jellemezte.
Nem mondhatja, hogy nem fogadták kitörő lelkesedéssel megválasztását Európától Afrikán át Dél-Amerikáig még olyan helyeken is, mint Irán vagy Ciszjordánia.
Ön viszont az első fontos kinevezésével hideg vízzel öntötte le mindazokat, akikben – emberi dolog, ami egyedül biztosítja a túlélést – élt a remény. Ön egy olyan politikust, Rahm Emanuel kongresszusi képviselőt, régi barátját nevezett ki stábja főnökének (kabinetfőnökének), akinek apja az Irgun nevű terrorszervezetben szolgált, ő ilyen szellemben nőtt fel és izraeli állampolgár is.
Órákkal Emanuel kinevezését követően az önök stratégiai szövetséges országának – amelyet itt egyetlen politikai erő sem mer bírálni, csakúgy, mint a balliberális sajtó, noha a földkerekség egyik legsötétebb zsarnoksága -, Szaud-Arábiának vezető internetes lapjában, az Arab Newsban megjelent szerkesztőségi állásfoglalása ezzel a címmel jelent meg: Ne reménykedjünk Obamában – Emanuel lett stábjának főnöke. A vezércikkben pedig ez a mondat volt olvasható: Obama „új csapata éppen olyan Izrael-barát lehet, mint az, amelyet felvált”.

Július végén e rovatban McCainhez, republikánus párti riválisához itt írt nyílt levelemben reménykedtem, hogy ő nyeri meg a választásokat, mert ő nem csak tovább folytatta volna George Bush politikáját, de még tovább terjeszkedne birodalmi igényeivel és további háborúkba bonyolódna. Márpedig ezzel Amerika szuperhatalmi ereje még tovább gyengült volna, ami magyar nemzeti érdek, hiszen az Egyesült Államok eddig 18 éven át nálunk a legrosszabb erőket támogatva avatkozott be a belpolitikába. Azon végzetes károkról nem is szólva, amelyeket szintén nálunk okozott azzal, hogy rávette az itteni jobboldali pártokat is a nemzeti vagyon ellopására játszó „washingtoni konszenzus” kiszolgálására.
Ez a magánvéleményem volt.
A Magyar Nemzetben, amikor megválasztását követően megkértek vezércikk írására, természetesen nem a magánvéleményemet fejeztem ki, hanem az újság álláspontját, amely – hasonlóan az egész világon az egészséges emberek felfogásához – igen helyesen örömét fejezte ki egy békés kor ígérete miatt.
„Kabinetfőnöke” mostani kinevezésével azonban az egész világnak azt az üzenetet küldte, hogy Bush nyomdokain akar lépkedni. Iránt azonban – ha eddigi kijelentéseinek hinni lehet - várhatóan ennek ellenére nem támadja meg, de annyi már bizonyos, az 1,2 milliárdos muzulmán világ önnel szemben ellenséges lesz, mert a palesztin területek megszállásának és a palesztin nép iszonyatos megnyomorításának ügyében (a muzulmán „ulemma” legégetőbb fájdalma) nem akarja majd a döntő lépést megtenni.
A globális terrornak tehát további utánpótlását biztosítja.
Lehet tehát, hogy – Sztálinnal szólva – „objektíven” ön is majdnem annyit rombol saját országán, azt tehát tovább gyengítve, mint McCain tette volna.
Nem rossz kezdet, Obama, nem rossz.