„Valójában nem is tudjuk, hogy mennyire súlyos a helyzet a parajdi sóbányánál, ezt maximum csak sejthetjük, konkrétumokról nem lehet egyelőre beszélni. Az viszont biztos, hogy évtizedek óta nem látott katasztrófával küszködünk” – fejtette ki a Székelyhonnak Bokor Sándor, a község korábbi polgármestere, aki középiskolai végzettségét követően Petrozsényben tanult tovább a bányászati technikumban, majd több mint három évtizeden át dolgozott vezető beosztásban a sóbányában.
Zoom
Fotó: Csató Andrea / Székelyhon
Hangsúlyozta, a sóbánya egy alappillére Parajdnak és az egész Sóvidéknek, ami most megszűnni látszik. Ha a problémákat nem sikerül orvosolni, akkor az beláthatatlan következményekkel jár majd a teljes közösségre nézve. Parajdon az emberek nyolcvan százaléka a turizmusra alapozva építette fel az életét: a jelenét, a jövőjét és a gyerekei sorsát” – közölte a tényeket.
Határozottan kijelentette, bár a természet erejével nehéz szembeszállni, nem egy olyan probléma állt elő, amit ne lehetett volna megakadályozni. Rámutatott, a katasztrófa felelőseit nem Parajdon kell keresni, hiszen az ottani vezetőknek nincs a bányával kapcsolatban döntési hatáskörük, ezzel kapcsolatosan Bukarestben, az üzemeltetőknél, az Országos Sóipari Társaságnál kell érdeklődni. Bokor úgy gondolja, hogy mulasztások történtek a döntéshozók részéről, akik a bánya védelmére kellett volna összpontosítsanak.
„A természet ereje nagy, olykor kivédhetetlen, de a közösség és én is úgy érzem, hogy meg lehetett volna előzni a történteket” – fogalmazott. Hozzátette ugyanakkor, hogy a helyzet kivizsgálása az igazságügyi szervek és szakintézmények feladata. Mindemellett Bokor Sándor maga sem tudott választ adni arra, hogy vajon a bányából kiszivattyúzott vízzel üzemeltetett strandot sikerül-e idén megnyitni, ez ugyanis a katasztrófa méretétől és a későbbi vizsgálatoktól függ. Ettől függetlenül bizakodó ez ügyben. A helyi, sós vizű medencékkel is rendelkező wellnessközpontot egyelőre nem érintik a történtek.
Frissítés: nincs már, amit menteni, mindent elárasztott a víz
Elöntötte a víz a sóbánya Telegdy-részét is, az utolsó területet, amelynek a megmentésében még bíztak Parajdon. Átszakadhatott a napokban felépített gát a nagy nyomás alatt, írja a Székelyhon.
Zoom
Fotó: Haáz Vince / Székelyhon
„A hír igaz, sajnos. Tegnap, az éjszaka folyamán és ma reggel is dolgoztak, hordták a betont, tehát igyekeztek, de meghiúsult ez a munkálat” – közölte lesújtva Nyágrus László, Parajd polgármestere a Telegdy-bányarész megmentési kísérletéről.
A Telegdy-bányarészt is elárasztotta a víz, a település vezetője szerint a bányászok próbálják a gépeket kihozni és kijönni, kimenekülni. „Ki kell jönni, mert veszélyes. A legfontosabb most, hogy az emberi életeket menteni kell.” Ő nem szakember, de szerinte az történhetett, hogy a már megépített egyik gát, amellyel a Telegdy-bányarészt próbálták elzárni a víz elől, nem bírta a nyomást.
„Gyertek ki, gyertek ki!” - Spontán tüntetés a sóbányánál
Mintegy hetvenen gyűltek össze a parajdi sóbányához tartozó irodáknál csütörtökön kora délután, a feldühödött emberek magyarázatot és lemondásokat követeltek.
A tüntetők azt követelték, hogy az igazgató jöjjön ki az irodából, és azonnal szolgáljon magyarázattal. Hol a bánya? Takarodj! Mondjon le! felkiáltásokat skandált a tömeg. A helyszínt a Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság és a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai biztosították.
– Nem tudjátok elhinni, hogy nekünk is mennyire fáj – kezdte beszédét Sebestyén József, a parajdi sóbánya igazgatója. Erre azonban nem volt kíváncsi a tömeg, inkább konkrét kérdéseket tettek fel a tüntetők a megelőzésről, felelősségről.
„Egy ilyen patakot hogyan nem sikerült úgy elvezetni az elmúlt hetekben – míg nem volt áradás –, hogy ne legyen gond? Miért nem lehetett figyelembe venni a civilek segítségét? 1995 óta miért nem lehetett megoldani? Mi lesz a következő lépés?” – sorjáztak a kérdések.
A helyi vezetőség a bürokráciával próbált magyarázattal szolgálni, ez azonban csak feldühítette az időközben legalább száz lélekszámúra nőtt tömeget.
„Ön személy szerint legalább egy minimális felelősséget érez?” – kérdezték, amire igennel válaszolt a megszólított.
– Most jelenleg a funkcióm: beruházási igazgató, arról pedig lemondok – jelentette be, amit a tömeg megtapsolt, akárcsak a munkásokat, akik hősiesen dolgoztak.
Azt is kérték a helyi vezetéstől, hogy hozzák nyilvánosságra a kérést, amivel az Országos Sóipari Társasághoz (Salrom) fordultak segítség ügyében. A spontán tüntetés – némi személyeskedés után – ezzel véget is ért, írja a lap.