Izrael felszámolta Irán katonai jelenlétének szinte minden létesítményét Szíriában, és nem áll szándékában a feszültség további fokozása - állította Avigdor Liberman izraeli "védelmi" miniszter csütörtökön.
Zoom
Izraeli rakéták szelik át az eget Damaszkusz felett 2018. május 10-én (MTI/AP/Szíriai központi katonai hírügynökség)
A tárcavezető egy Herzliában rendezett biztonságpolitikai konferenciáján fejtette ki nézeteit. "Ha nálunk eső lesz, akkor náluk égszakadás következik" – fenyegette meg beszédében a teheráni vezetést, amelyet szélsőségességgel és terjeszkedéssel vádolt. "Nem engedjük meg, hogy Irán támadásaihoz kiinduló támaszpontjaként használja Szíriát" - hangsúlyozta Liberman.
Csütörtökre virradóra többtucatnyi iráni katonai célpontot támadott Szíriában az izraeli légierő, válaszul a Golán-fennsíki izraeli hadállásokra kilőtt rakétákra, amelyeket Jeruzsálem szerint az iráni al-Kudsz Brigádok indítottak el. Jonathan Concricus alezredes hírügynökségeknek nyilatkozva azt mondta: a szíriai légvédelem több tucatnyi elhárító rakétát lőtt ki, de egyetlen izraeli harci gépet sem találtak el.
"Az irániak megpróbálták megtámadni Izrael területét, de egy rakétájuk sem ért földet, senki és semmi sem sérült meg, amiért hálásak vagyunk" – erősítette meg Liberman. Mint fogalmazott: ez nem egy "lenyűgöző győzelem" volt, az összecsapás Izraelre és a Szíriában állomásozó iráni Forradalmi Gárdára korlátozódott. Mindenki megpróbálja korlátozni, mederben tartani a konfrontációt – tette hozzá Liberman.
A "védelmi" miniszter szerint Irán új határokat próbál felhúzni, de ezt Izrael nem engedi meg, és szemben az irániákkal Izrael nem próbál terjeszkedni. Felhívta a figyelmet arra, hogy Teherán nemcsak Izraellel szemben, hanem Jemenben, Irakban, Libanonban és Afrikában is hadműveleteket hajt végre, és "terjeszteni próbálja szélsőséges ideológiáját".
"Izrael nem blöfföl"
Az éjszakai incidens után több kormánypárti és ellenzéki izraeli politikus is megszólalt. Gilad Erdán belbiztonsági miniszter twitteres üzenetében azt írta, hogy Izrael nem játszadozik és nem blöfföl, s éjszaka az eltökéltség és az erő fontos üzenetét továbbította Iránnak és Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszerének. Juli Edelstein, az izraeli parlament, a knesszet elnöke szerint az éjszakai incidenssel megváltoztak a játékszabályok: Jeruzsálem nem tűri tovább a "polgárai biztonságát fenyegető veszélyt, ellenséges erők felépítését a határ menti közösségek közelében".
A Haaretz izraeli hírportál a Twitteren megosztott egy videofelvételt a Damaszkusz melletti bombázás pusztításáról:
A konfliktus már Moszkvát és Párizst is aggasztja
Oroszországot és Franciaországot is aggasztja Izrael és Irán egyre súlyosabb katonai konfliktusa Szíriában, miután a két fél a szíriai háború kezdete óta a legsúlyosabban konfrontálódott egymással.
Mihail Bogdanov orosz külügyminiszter-helyettes a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva felszólította a két országot: tegyen erőfeszítéseket arra, hogy csökkenjen közöttük a feszültség.
A németországi Aachenben tartózkodó Emmanuel Macron francia elnök is a feszültség csökkentésére szólította fel Izraelt és Iránt – jelentette az elnöki hivatal. Macron hozzátette, hogy tárgyal a témáról Angela Merkel német kancellárral, amikor csütörtökön találkozik vele a német városban. Macron a Károly-díj átvétele miatt tartózkodik Aachenben.
(MTI nyomán)