Íme Bagó Ferenc, más néven DAFLICS (szigorúan nagybetűkkel) "ezredes":

Mint Facebook-oldaláról kiderül, ő az első "roma gárda vezére!!!":
Zoom
És nem akar új "Horti korszakot", ezért vár minden "jelentkezöt" a "tagságába":
Zoom
Továbbá adományokat kér, ráadásul fegyverre, és kiképzésről beszél (vajon nála hányszor hatszáz rendőr fog megjelenni?):



A cigány helyesírás újabb poénja: "a fegyverek minden nevében" jártas:

A legfrissebb, vasárnapi bejegyzése szerint azonban az adományok egyelőre nem özönlenek:

Pedig egyre sürgősebb az ügy, a rasszisták ugyanis már plakátolásra vetemedtek:

Addig is tehát, amíg megérkezik a pénz bútorra és fegyverre, lehet nézegetni néhány pózoló-rajoskodó képet, például ezt a Hősök terén:

Pózolás zászlóval:

Koldussal:

Hantival:

És végül: a "tisztelet":

(Kuruc.info)
Frissítés: Lopásért ült a cigány
A „Roma Gárda” vezetője, a magát Daflics ezredesnek nevező Bagó Ferenc a Dunántúli Napló érdeklődésére úgy fogalmazott, a cigányok, zsidók és minden más, fenyegettségben élő kisebbség érdekében kívánnak fellépni: ahol támadás éri őket, vagy fenyegetés, ott megjelennek, és fenntartják a rendet addig, amíg nem érkeznek meg a rendőrök.
A lopásért elítélt, büntetett előéletű férfi azt ugyanakkor tagadta, hogy fegyverek vásárlására indítottak volna gyűjtést, ez a hír magyarázata szerint "egy félreértésen alapul".
A Pécsi Cigányok Egyesülete együttműködési megállapodást kötött más szervezetekkel, többek között a mohácsi kisebbségi önkormányzattal és a Magyar-Cigány Országos Biztonsági Hálózat Béke és Jogvédő Egyesülettel. Utóbbi vezetője azt mondta, jelenleg összesen három-négyszáz tagjuk van, de hat-nyolcezer új belépőre számítanak, s országszerte toboroznak.
(Bama nyomán)
2. frissítés: Látogatói lesznek az "ezredesnek" - bár nem valószínű, hogy reggel már a "munkahelyén" tartózkodik:
Mint kiderült, Pécsett, a Rákóczi út 55. szám alatt kaptak irodát a fegyverkező cigányok. Az ingatlan a Pécs Holding Zrt. tulajdonát képezi, de még nem világos, hogy melyik irodáról van szó.
A Jobbik pécsi politikusai, Németh Zsolt országgyűlési képviselő, valamint Gyimesi Gábor és Fogarasi Gábor önkormányzati képviselők holnap, szeptember 6-án 9 órakor megkeresik a szóban forgó irodát, oda várják a sajtó képviselőit is.
3. frissítés: Már az MTI is az analfabéta cigánybűnöző "gárdáját" reklámozza
Alább a hírük:
Országszerte toboroznak tagokat a "roma gárdába", mert a szervezők szerint a jogerős betiltása ellenére tovább működhet a Magyar Gárda.
Pécsi Romák Egyesülete néven cigány önvédelmi szervezet alakult a közelmúltban a városban - adta hírül a bama.hu és a Pécsma.hu hírportál.
A bama.hu cikke szerint a cigány önvédelmi szervezet célja, hogy fellépjen a cigányok, a zsidók és minden más, fenyegettségben élő kisebbség érdekében. A szervezet vezetője, Bagó Ferenc a portál kérdésére cáfolta, hogy fegyverek vásárlására indítottak volna gyűjtést, ez az információ szerinte félreértésen alapul.
A Pécsi Romák Egyesülete együttműködési megállapodást kötött a mohácsi roma önkormányzattal, valamint a Magyar-Cigány Országos Biztonsági Hálózat Béke és Jogvédő Egyesülettel. A magyar-cigány egyesület vezetőjétől a hírportál arról értesült, hogy a szervezetekhez már 300-400-an csatlakoztak, de országosan toboroznak, és 6-8 ezer tagra számítanak.
A Pécsma.hu-nak Gányi Miklósné, a 2012 márciusában alakult és a tagtoborzást végző Magyar-Cigány Országos Biztonsági Hálózat Béke- és Jogvédő Egyesület vezetője azt mondta: azért toboroznak, mert véleményük szerint jogerős betiltása ellenére a Magyar Gárda tovább működik.
Kovács István, a mohácsi roma önkormányzat elnöke azt mondta: ha a jövőben megszűnnek a "masírozások", semmi szükség nem lesz a mostanihoz hasonló megállapodásokra. "Ha támadólag lépnek fel egyetlen cigánnyal szemben, viszonválaszt kapnak, de a mi szándékunk inkább az, hogy üzenjünk a gárdának, hagyjanak fel a megmozdulásokkal!" - idézte a Pécsma.hu a roma önkormányzat vezetőjét.
Az MTI megkeresésére a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, hogy "roma gárda" néven nem létezik, nem működik szervezet. A főkapitányság továbbra is a leghatározottabban felllép a jogrendet sértő vagy veszélyeztető, az állampolgárok nyugalmát megzavaró cselekményekkel szemben, és törvényes eszközökkel megakadályozza a jogellenes szervezetek létrehozását, működését - olvasható a közleményben.
4. frissítés: Ezredesünk eljutott a HírTV-be is, kiderült: írni sem tud
Állítólag egy purdénak diktálta facebookos baromságait - most azzal takaróznak, hogy ő nem is beszélt fegyverekről, a kis cigány csak úgy kitalálta - háromszor is...
5. frissítés: Jobbik: A Fidesz támogatja a Roma Gárdát
A Baranya Megyei Közgyűlés Jobbik-frakciójának közleménye:
A 2012. szeptember 6-án megjelent Dunántúli Napló írása alapján kiderült, a Fidesz támogatja a pécsi Roma Gárdát. Az újságcikk részletet közöl Kovács István és a Roma Gárda vezetője közt létrejött megállapodásból. Kovács István a Baranya Megyei Közgyűlés Fidesz-frakciójának tagja, 2010-ben a Fidesz listájáról szerzett mandátumot.
Kettős mércét alkalmaz a kormányzó párt Magyarországon akkor, amikor Pálffy István a Fidesz-KDNP képviselője is elismerte az Echo TV-ben, van cigánybűnözés. Ennek ellenére a Roma Gárda ellen egyetlenegy ellenvetést sem fogalmaz meg a Fidesz, míg a Magyar Gárda ellen többször vádaskodott.
A Roma Gárda vezetője adományokat gyűjt fegyverre, adatlapján olvasható bejegyzései alapján pedig egy későbbi háborút sem tart elképzelhetetlennek. A TEK pedig „csak”azért nem kíván a Roma Gárda vezetője ellen fellépni, mert az nem bejegyzett szervezetet képvisel.
A Jobbik Baranya Megyei Közgyűlésének frakciója felszólítja a Fidesz vezetőjét, a következő közgyűlésen tárja a képviselő-testület elé a Fidesz és Kovács István képviselő megállapodását a Roma Gárdával, az esetleges támogatásokat és Kovács István képviselő szerepét a Roma Gárdában.
A Jobbik azt várja el ezek után Dakos József rendőrfőkapitánytól, hogy Baranya megyében az Új Magyar Gárda tagjai szabadon végezhessék tevékenységüket a bűnmegelőzés frontján, hisz a közelmúlt eseményei bebizonyították, szükség van egy civil erőre, amely nem fegyverekre, háborúra gyűjt, és a közbiztonságért tenni akar. A Roma Gárdával szemben nem gyűjt fegyverekre, s nem háborúzni akar.
6. frissítés: A Jobbik sajtótájékoztatója: