Felhagy a politizálással parlamenti mandátumának lejárta után Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) volt elnöke. A politikus befektetőként és vállalkozóként folytatja: egy felújítás és átépítés alatt álló csallóközi műemlék, a Pongráczok egykori, nagyszarvai kastélyának társtulajdonosa lett. Az épületben idősek otthona működik majd.

Bugár Béla egy tót hetilapnak azt mondta: eredetileg az volt az elképzelése, hogy hospice szolgálatot hoz létre, de miután arról értesült, hogy Somorja közelében egy ilyen nagy kapacitású intézmény már épül, elállt a szándékától.
"Nem zárom ki hogy Romániában építek valami hasonlót, hiszen ott két év múlva nagy lesz az építési kereslet" - mondta a politikus. És Markó haverék is szívesen látnak majd - szerk. megj.
Tavaly tavasszal, pártja tisztújító közgyűlésén 14 szavazatnyi különbséggel vereséget szenvedett kihívójától, Csáky Páltól.
Bugár a tisztújításkor kijelentette: kivonul a politikából, és csak végső esetben, akkor vállalna újra tisztséget, ha süllyedő hajót kellene mentenie.
(MTI)