Összesítések szerint 1974 ember, köztük 127 gyerek vesztette életét Libanonban izraeli támadásokban Izrael és a Hezbollah egy éve kirobbant konfliktusában - közölte csütörtökön Firasz Abjád libanoni egészségügyi miniszter.
A tárcavezető szerint a halottak mellett 9384 sebesültről tudnak.
Abjád hangsúlyozta, hogy a több mint száz egészségügyi dolgozó, illetve tűzoltó is van a halálos áldozatok között. Hozzátette: e foglalkozási csoportok tagjai közül 220-an sebesültek meg.
A tárcavezető felhívta a figyelmet arra is, hogy kilenc kórházat és 45 egyéb egészségügyi intézményt és csaknem 130 mentő-, illetve tűzoltóautót ért találat.
Kiemelte, hogy csak az utóbbi három napban több mint negyven egészségügyi dolgozó és tűzoltó vesztette életét.
"Ez a nemzetközi jog és egyezmények megsértése, és kétségtelenül háborús bűncselekmény" - tette hozzá.
"Hamis és ócska kifogás, illetve hazugság azt mondani, hogy ezeken a járműveken fegyverek voltak, mert ezt már hallottuk korábban a Gázai övezetből" - mondta Abjád. "Mennyi mártír, de nem láttunk semmiféle erőfeszítést, hogy megóvják a mentőszolgálatok tagjait" - tette hozzá.
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója szintén azt sérelmezte, hogy csak az utóbbi 24 óra alatt 28 egészségügyi dolgozó vesztette életét Libanonban izraeli légicsapásokban.
"Számos más egészségügyi dolgozó nem jelentkezik szolgálatra és elmenekült abból a térségből, ahol dolgozik a bombázások miatt" - közölte Tedrosz online sajtótájékoztatóján. Mint mondta, mindez rendkívüli módon korlátozza az egészségügyi ellátás fenntarthatóságát és a tömeges sebesülések ellátását. Hozzátette, hogy a repülési tilalom miatt a WHO sem fogja tudni pénteken eljuttatni orvosi segélyszállítmányát Libanonba.
(MTI)