Egy szenátusi bizottság előtt Pete Hegseth védelmi miniszter kijelentette, hogy készen állnak bármely Iránnal kapcsolatos parancs végrehajtására, és figyelmeztette Teheránt, hogy hallgatnia kellett volna az amerikai elnök felhívására, hogy kössön megállapodást a nukleáris programjáról.
– Meg kellett volna kötniük a megállapodást. Trump elnök szava számít. A világ ezt érti – mondta. „A Védelmi Minisztériumnál a mi feladatunk az, hogy készen álljunk, felkészültek legyünk, és különböző opciókat biztosítsunk, pontosan ezt tesszük.”
Hegsethtől a Szenátus Fegyveres Szolgálatok Bizottságában megkérdezték, hogy a Trump-adminisztráció azon dolgozik-e, hogy helyreállítsa az elrettentést, a miniszter így válaszolt:
úgy gondolom, hogy már sok tekintetben helyreállítottuk az elrettentést ebben a környezetben.
(Portfólió nyomán)