Az utóbbi években ugyanis egyre több szó esik az úgynevezett porrajmosról, vagyis a „roma holokausztról”. Igaz, a zsidók kissé zavarban vannak, mert egyfelől örülnek, hogy a cigányok állítólagos „megsemmisítésével” is lehet bűntudatot szítani és félelmet kelteni a gójok (főként a németek és a magyarok) körében, másrészt viszont persze azt azért nem szeretnék, ha a „porrajmos” akár a legkisebb mértékben is csökkentené a holokauszt egészen rendkívüli „jelentőségét”.

Úgyhogy a „roma holokauszt” körül érezni némi bizonytalanságot, mindamellett az annak következtében meghaltak száma lendületesen növekszik: a félmillió „roma áldozat” ma holokausztos alapdogmának számít, amellyel egy állásához ragaszkodó közéleti személyiségnek vagy újságírónak ma már feltétlenül tisztában kell lennie. De egyre többen vannak, akik immár egy-, sőt kétmillió „elpusztított roma emberről” beszélnek, remélve egyrészt, hogy több kárpótlási pénzt lehet a szemérmetlen lódítással kicsikarni, másrészt pedig abban is bíznak, hogy minél nagyobb számot mondanak, annál megbízhatóbbnak számítanak politikailag.

Amennyiben a „nemzetiszocialista és kommunista rendszerek bűneinek” tagadását tiltó törvény alapján a „porrajmos” tagadása vagy jelentéktelen színben feltüntetése nem bűncselekmény, akkor a törvény alkotmányellenes, mivel bizonyos népcsoportokat előnyben részesít másokkal szemben.

Ha viszont a „roma holokauszt” tagadása is tilos, akkor nem lesz lehetséges lefordítani magyarra Denis Peschanski professzor, zsidó származású hivatalos holotörténész 2002-ben írott könyvét (La France des camps: L'internement, 1938-1946 (La Suite des temps) (French Edition), sőt az is elképzelhető, hogy le kell majd tartóztatni a szerzőt, ha esetleg magyar földre lép. Ami némi nemzetközi bonyodalomhoz fog vezetni, tekintve, hogy Denis Peschanski pályája során számos tanulmányt és könyvet publikált, és komoly pozíciókat tölt be a franciaországi történész-társadalomban. Ráadásul feltétel nélkül hisz a zsidó holokausztban is. (Sőt maga is zsidó, már csak ezért sem lenne lehetséges letartóztatni.)

A cigányok holokausztjáról azonban a következő gyűlöletkeltő, rasszista, holokauszt-tagadó szövegeket írta említett könyvében:

"Egészen a mai napig a történettudomány által közölt (áldozati) számok alátámasztására nem létezett semmiféle tudományos alap, és levéltári kutatások sem igazolták a levont következtetéseket.” (376.old.)

A szerző. miután leírja, hogy az Auschwitzba deportált 23 ezer cigány közül 18 ezer halt meg, beismeri: „Legnagyobb részük a tífusz vagy a tuberkolózis következtében vesztette életét”. (378. old.)

"Nem volt kísérlet a cigányok szisztematikus megsemmisítésére vonatkozóan.” (379.old.) Ugyanitt Peschanski 50 és 80 ezer közöttire becsüli azoknak a cigányoknak a számát, akik a „nácik üldözése következtében” haltak meg. (De ebben a számban feltehetően benne vannak azok is, akiknek a háborús cselekmények, illetve betegségek, a rossz életkörülmények okozták a halálukat. Peschanski kutatásai szerint egyébként 3 ezer francia cigányt zártak táborokba az ország területén – beleértve a Vichy Franciaországot és a németek megszállása alatt álló területet. Közülük hozzávetőleg száz főt deportáltak a németországi táborokba. A szerző ebben az előadásában is kifejti a „gyűlöletkeltő” nézeteit.)

Elkerülhetetlenül fölmerülnek az alábbi kérdések, melyek persze nyilván „gyűlöletet keltenek”, de mégis muszáj feltenni őket: vajon igazolják-e levéltári kutatások a zsidók holokausztjára vonatkozóan levont hivatalos következtetéseket? Lehetséges-e, hogy a németországi koncentrációs táborokban meghalt zsidók legnagyobb része is a tífusz vagy a tuberkolózis következtében vesztette életét?

Perge Ottó - Kuruc.info