A költő születési nemhez való konok ragaszkodását kirekesztésnek, a szabadság korlátozásának, de legalábbis avítt, elavult nézetnek ítélnék, és az ilyen áporodott eszmékkel az Európa Házba ma már amúgy sem engednek be senkit… Hol vannak már azok az idők, amikor a példát a határozott, karakán férfiak és a maguk nőiességében, anyaságában megszépült lányok, asszonyok adták?! A totális szabadság korában minden szabadon választható, a szexuális irányultság is. Vakulj tehát magyar - irány Európa!

Nem könnyű megtalálni és leleplezni azt a pillanatot, amikor a rossz szellem kiszabadult a palackból. Jó régen lehetett, s hosszú ideig rejtve, lassan ölő méregként gyengítette az emberi társadalmat. Első nyilvános színrelépése az 1789-es francia forradalomhoz köthető, melyet később a bolsevista ideológusok - meglátva benne a „forradalmi” lehetőséget - a „nagy” jelzővel láttak el. A Teremtőnek az emberek ekkor mutattak először nyilvánosan ajtót, és saját bátorságuktól megacélosodva, egyre nagyobb hévvel kezdték lebontani az erkölcsi korlátokat, a népek, családok és nemzedékek harmonikus együttélését legalább alapfokon biztosító isteni tízparancsolatot.

Generációnk életében a férfi-nő kapcsolat ellen az első jelentős támadást a kommunisták indították, amikor az egyenlőség, pontosabban az egyenjogúság szlogenjével az általuk lebecsültnek, elnyomottnak tartott nők számára nem csak lehetővé tették, hanem egyenesen dicső rangra emelték az addig csak férfiak számára elérhető foglalkozások gyakorlását. Így került fel a vörös csillagos dicsőségtáblákra a rugózás nélküli vasszörnyeken, a „körmös” traktorokon napi 10-12 órát robotoló asszonyok képe, ugyanúgy, mint a téli hidegben, a hajógyárak sólyaterében fagyos vaslemezeket hegesztő nőké, akik egy idő után annyira egyenjogúak lettek férfi kollégáikkal, hogy a munka végén a napi rumot lehajtva képesek voltak a legcifrább káromkodásra is. Anyáink ekkor már ritkábban jártak a templomba, de még ismerték Istent, és a mindennapi gondok ellenére embernek próbáltak nevelni bennünket.

Aztán ahogy lassan megfordult a széljárás, és a szabadság nyugatról beáramló szabad szellője meglobogtatta függönyeinket, rohantunk Bécsbe, a munka utáni gmk-zás pluszjövedelméből megvásárolni a vágyott Gorenje-t, s közben észre sem vettük, hogy hazafelé jövet besurrant mellettünk az új divat, a szabad szerelembe beleunt hippik gyermekeinek mássága, az egyneműek szerelme. Nevetve mondtuk: ízlés dolga, míg nem teszik kötelezővé, ki törődik vele! És így is volt, tettük a dolgunkat, és nem vettük észre, hogy legszebb szavaink fokozatosan átlényegültek: a meleg már nem az anyaölt jelenti, és a gyermekrajzok egykor szívet melengető szivárványa is furcsa mellékízt kapott. Nem vettük komolyan.

Az igazi riadalom aztán a kilencvenes években támadt, amikor az Unió huzatos szalonjának ajtaját rányitották a Kárpát-medencére. Ömlött be a „szabadság”, és vitte magával tartásunkat, megmaradt erkölcsi gátjainkat. Ne törődj semmivel, élvezd az életet! A parlamenten pedig sorra erőltetik át a megmaradásunk utolsó cölöpjeit aláaknázó törvényeket, melyek egyetlen célja a nemzetet még úgy ahogy összetartó hagyományos értékek teljes ellehetetlenítése. Isten meghalt, a nemzet nem náció, hanem multikulturális massza, a család pedig maximum gazdasági közösség - szól a liberális fáma. Az erkölcsileg semmire sem kötelező együttélést a házasság rangjára emelik, közben a nemét szabadon váltogató „művész” gyermekeket fogad örökbe, az utcán a másságukkal hivalkodók provokatív felvonulásokat tartanak, a Belváros központjában pedig a szabad droghasználatért tüntetnek.

Sokáig azt gondoltuk, hogy a kommunizmus bukásával a sötétség birodalmának végleg leáldozott, s a rombolás, enyészet és leépülés korszakát egy boldogabb, kiegyensúlyozottabb időszak követi. Nagy csalódás, hogy nem így történt: ma már tisztán látható, hogy a globalizmus a neoliberális eszmék háttértámogatásával új „embertípus” építésébe kezdett „gender mainstreaming” néven - immár az Európa Unió (Lásd a B6-0025/2006 sz. állásfoglalást!) és az ENSZ hivatalos támogatásával. A „szépen hangzó” kifejezés alapvetően pozitív fogalomkört takar - a nemek társadalmi egyenlősége -, de ha a felszín mögé nézünk, ijesztő jövőkép tárul elénk.

Az új világmegváltók a parttalan szabadság zászlaját hordozva, a tolerancia jelszava mögé bújva üzentek hadat a véleményszabadságnak, a történelmi eseményekről tőlük eltérő módon gondolkodóknak. Aki nem ért egyet velük, az kirekesztő és megbélyegzésre méltó ember. Így járt Rocco Buttiglione olasz EU-biztos jelölt is, akinek 2004-es megbuktatásával az új eszme képviselői már erejüket fitogtatták. Azt hirdetik, hogy minden szexuális irány egyenértékű, és ezt mindenkinek el kell fogadnia, sőt, születési nemétől függetlenül mindenki szabadon választhassa meg szexuális identitását. Fő céljuk a végső leszámolás a keresztény értékeken alapuló társadalmi kohézióval.

A gender ideológia idegen köntösbe öltözve terjeszkedik, és az egyetemek, középiskolák mellett ma már eljutott a magyar óvodákba is. Vajon hányan tudják, hogy az óvodai nevelés alapprogramjának novemberi módosításában a bevándorló családok gyermekeinek önazonosság-megőrző gondozása mellett kiemelt előírásként szerepel, hogy a zenei nevelésben - vélhetően a magyar népdalok kárára - etnikai, kisebbségi szempontokat kell előnyben részesíteni…

A jó kertész tudja, hogy minél inkább megsértik, elvágják egy fa gyökereit, az annál inkább gyengévé, kiszolgáltatottá válik. A társadalom is hasonló módon reagál, ha tagjait gyökértelenné teszik, elvéve tőlük hitüket, hagyományaikat, kötődéseiket. Ne legyen illúziónk, a cél: az önálló gondolkodástól mentes, egynyelvű, multikulturális „emberiségmassza” létrehozása és uralása. Hogy milyen lenne a fenti alapokon nyugvó, minden értéket tagadó, relativista filozófiára épülő állam? Richard Rorty amerikai jogfilozófus szerint „egy liberális társadalom, amelyben nem lesznek többé abszolút értékek és mércék; a kellemes közérzet lesz az egyetlen dolog, amire érdemes törekedni”. Köszönjük a tájékoztatást, Mr. Rorty, most már csak az a kérdés, a mi kellemes közérzetünk hol fog találkozni a maguk diktatórikus elképzeléseivel… Gabriele Kuby így figyelmeztet bennünket a gender jelenséget elemző könyvében: „Diktatúrák nem az égből pottyannak, s a földi pokol sem egyik napról a másikra jön létre. Először jön a szellemi előkészítés, melynek gyökerei csak akkor válnak nyilvánvalóvá, mikor az emberek szenvedése leleplezi, hogy a nagy ígéret pusztán csábítás volt. Ekkor rejtélyesnek tűnik, hogy miért nem ismerték föl a farkast akkor, amikor még báránybőrt viselt.”

Világosan kell látni, ami most velünk történik, az a megrontás folyamata. El akarják törölni hitünket, magyarságunkat, örömöt adó, megtartó eszményeinket. Egyetlen perc időnk sincs a halogatásra, a harc már folyik, és a játszmában a jövőnk a tét.

Keretes anyag: Álljunk ellen a gender-forradalmároknak, a társadalmi káosznak! Ha nem akarjuk magunkat észrevétlenül és akaratunk ellenére ebben a „szép új világban” találni, ébernek kell lennünk és hallatni hangunkat minden esetben,

* amikor a hagyományos családmodell szétverésének bármely jelét tapasztaljuk;
* amikor gyermekeink nevelése, oktatása során a bölcsödében, óvodában, vagy a különböző szintű iskolai képzések keretében ismeretlen, vagy irányultságában és eredményében vitatható, „forradalmian új” mentális technikákkal találkozunk;
* amikor józan megítélésünk szerint az oktatási intézményekben gyermekeink szexuális felvilágosítása nem a koruknak megfelelő módon és az általunk elfogadható iránynak megfelelően történik;
* amikor az államiságunk fundamentumának számító kereszténység bármilyen kirekesztésével találkozunk;
* amikor jogi eszközökkel kívánnak velünk elismertetni vagy elfogadtatni olyan magatartásformákat, melyek ütköznek erkölcsi felfogásunkkal, családi, kisközösségi és nemzeti hagyományrendszerünkkel.

Ezekre a nyilvánosság eszközeit felhasználva azonnal hívjuk fel a figyelmet