Mint láthattuk jelen írásom első részében, a nyugati világ felett súlyos befolyást, sok esetben konkrét irányítást élvező zsidó elit etnikai érdekei mentén alakította a közel-keleti háborúkat, folyamatokat, melynek eredménye a jelenlegi Európát ellepő emberáradat. A második részben láthattuk, hogy zsidók, legyenek azok civilek, tömegek véleményének formálására képes újságírók, médiabeli személyiségek, aktivisták, nyomásgyakorló és lobbicsoportok, egybehangzóan támogatják Európa elárasztását és végleges átformálását. Érthető; a történelem folyamán mindig a zsidó törekvések nyakára lépő fehér ember és homogén, öntudatos fehér nemzetek gyengítése, etnikai és morális, kulturális bomlasztása biztosítja a zsidó elit befolyásának, uralmának megtartását, illetve további kiterjesztését. Azonban mindig voltak és lesznek olyanok, akiket nem lehet manipulálni; ellenük agresszívabb és nyíltabb támadással védik felforgató, hatalomépítő törekvéseiket, mint törvények és szabályozások kiharcolásával.
A tanulmány első része: Zsidó harapófogóban az európai civilizáció (II. rész): A jelenlegi sötét invázió zsidó támogatása
A tanulmány második része: Zsidó harapófogóban az európai civilizáció (I. rész): A jelenlegi sötét invázió zsidó eredete
 Az igazi fajvédelem |
A francia író és történész Hilaire Belloc 1922-es, A zsidó című könyvében úgy vélekedett a zsidók állampolgárságáról, hogy:
Nélküle úgy érzi magát, mint a béna. Ő - saját nézete szerint - csak akkor védett egy lappangó ellenségesség hátrányától, ha az [állampolgárság] megvédi, és így ő meg van győződve afelől, hogy a világ tartozik neki a teljes állampolgárság ilyetén védelmével minden közösségben, ahol éppen tartózkodik, miközben megtartja saját nemzetének tagságát. [...] Amit a zsidó akart, az nem annak a büszkesége, hogy magát angolnak, olasznak, hollandnak nevezhesse. Ez iránt teljesen közömbös volt. Amit a zsidó akart, az nem annak az érzése, hogy ő is olyan, mint mások - az utálatos lett volna számára -, amit ő akart, az a védelem.
Idővel aztán annál is többet akart. A jogi egyenlőség már nem volt elég, mások jogait (azokét, akik neki egyenlőséget adtak) akarta korlátozni saját idegen csoportjának védelmében. Mint látni fogjuk, a zsidók saját csoportjukat célzó jogos bírálatának cenzúrája úgy lett később sikeres nemzetközi szinten is, hogy azt morális köntösbe burkolták, univerzális "emberi jogok" érdekében és ilyen-olyan "fóbiák" visszaszorításaként. Britannia esete szolgáltat erre jó példát.
A második világháborút követően Britanniában a zsidók támogatták a vérengző Irgun britellenes kampányát Palesztinában. Egy zsidó történész, Geoffrey Alderman 1983-as, A zsidó közösség a brit politikában című könyvében elismertek szerint britanniai zsidók bőkezűen pénzelték fegyverek beszerzését brit csapatok ellen harcoló zsidó földalatti alakulatok számára. A zsidó britellenes terrorizmus 1946-ban King David hotel Irgun általi felrobbantásához vezetett, mely brit hadi központ volt akkor. Egy évvel később pedig szintén ők elrabolták a Hírszerzési Hivatal két tiszthelyettesét Clifford Martint és Mervyn Paice-t. Összeverték, majd felakasztották őket. Ennek eredményeként Britanniában fellángolt a zsidóellenesség és támadások is történtek. A briteknek újra kellett gondolniuk a hazájukban élő zsidók gazdanép iránti lojalitását. Mindezek hatására a zsidók reakciója nem az volt, hogy igazodjanak a britekhez, hanem az, hogy megpróbálták betiltatni az antiszemitizmust (értsd: azok jogos haragját). A zsidó kommunistákkal teli Munkáspárt szolgálta ehhez a fő erőt a 40-es és 50-es években. A King David hotel felrobbantása után zsidó delegációk megkíséreltek elfogadtatni egy határozatot "az antiszemitizmus törvényen kívül helyezéséről" az éves Munkáspárt-konferencián. A hotel felrobbantása miatt viszont a zsidóság vesztett pár barátot a Munkáspárton belül is, így ez nem lett elfogadva. Majd később, mikor a tiszthelyetteseket kivégezték ismét a zsidóellenes hangulatra reagálva egy újabb kísérletet tettek a zsidók az antiszemitizmus kriminalizálására, de ezt is elutasították 1948-ban.
 Zsidóellenes hangulat 1947-ben |
A Board of Deputies of British Jews zsidó szervezet már 1945 óta próbált megfogalmazni egy "csoportrágalmazási törvényt", ami átmenne a parlamenten. 1952-ben a zsidó képviselő, Harold Lever kiharcolta, hogy ötven év után először szigorítsanak a rágalmazási törvényen. 1965-ben a zsidó Frank Soskice volt az, aki a "csoportrágalmat" igazán büntethetővé tette a Race Relations Act 1965 című elfogadott törvénytervezettel, melyet ő verekedett át a parlamenten. Ez már "azt célozta, hogy kriminalizálja a faji diszkriminációt". Ez megalkotta a Race Relations Board nevű parlamenti bizottságot, amelynek hatásköre volt a faji viszonyokkal foglalkozó vizsgálatok, felmérések készítése, és ennek eredményei hatással voltak a törvényhozásra is. Mint az jellemző, az igazgatóság elkezdett "független" kutatókat felkérni ilyen felmérések készítésére, melyek közül a legnagyobb hatású volt a Political and Economic Planning (PEP) melynek "filozófiája és metodológusa a szociológiában és annak értékeiben gyökerez". Bár más területekkel is foglalkozott, fő területe a faji viszonyok volt, Faji hátrány című, 1977-es kiadványukat a "faji viszonyok bibliájá"-nak is nevezik és Ray Honeyford kutató szerint: "nem túlzás azt állítani, hogy munkájuk e téren messze a legnagyobb forrása információknak, ötleteknek és véleményeknek ami a faji viszonyokat és az etnikai kisebbségek tapasztalatait illeti Britanniában."
A PEP azonban korántsem volt független, a Bevándorlók Nemzetközösségének Bizottsága (NCCI) kezdetektől fogva szorosan kapcsolódott hozzájuk, a NCCI pedig a feketék és dél-kelet-ázsiaiak érdekképviselete volt, melyet 1965-ben kineveztek a kormány tanácsadóinak a bevándorlók integrációjához, így az átalakult Közösségi Kapcsolatok Bizottsággá és olyan ügyvédek voltak soraikban, mint a zsidó Anthony Lester, akit ugyan senki sem választott meg, de Wikipédia-oldala szerint is "Britannia faji viszonyaival kapcsolatos törvényhozásának közvetlen alakítója volt". 1968-ban Lester megalapította a Runnymede Trustot, weboldalukon úgy írnak magukról, mint "az Egyesült Királyság vezető független fajiegyenlőség-agytrösztje". Lester alapítótársa a szintén zsidó Jim Rose volt, aki a brit faji viszonyokkal kapcsolatos felmérés igazgatója volt, és akinek a fent említett törvényhozás "sokat köszönhet", mondja a zsidó történész, William D. Rubinstein egy 2011-es könyvében. Ennyire függetlenek tehát azok, akiknek a törvényhozásra komoly hatásuk van.
Peter Dorey professzor, a téma szakértője egy Munkáspártról írt könyvében (The Labour Governments 1964-1970) megjegyzi, hogy Lester volt a vezérszónoka a faji viszonyokkal kapcsolatos törvényhozásnak, és hogy ő volt a nyomásgyakorlók feje 1966-ban, mikor a Munkáspárt Ügyvédeinek Társasága csoport a törvények szigorítását követelte. Majd 1985-ben egy másik zsidó, Harry Cohen, a "faji zaklatás" törvényjavaslat beterjesztője további szigorítást szeretett volna. Ez nem járt sikerrel, de részeit beleépítették az 1986-os közrendvédelmi törvénybe, melyet olyan zsidók nyújtottak be, mint Leon Brittan és Malcolm Rifkind. Brittan csapata volt megbízva azzal, hogy foglalkozzon az akkoriban történő bányászsztrájkokkal és tüntetésekkel, és bár a sztrájkoknak nem volt közük faji dolgokhoz, a trükkös zsidó kihasználta, hogy a kormány sürgősen akar törvényt módosítani, hogy kezelje a helyzetet, és feltételezte, hogy nem lesz számottevő ellenállás a törvénytervezet ellen, így Cohen korábban elutasított változtatásait is belerakta. Ezt el is fogadták.
Két fő dolgot láthatunk ebben a példában is: egyfelől azt, hogy a zsidók kizárólag a saját csoportjuk védelmében lobbiztak a törvények meghozatala, majd további szigorítása érdekében, nem holmi univerzális erkölcsi okból kifolyólag (legalábbis eleinte, majd sikertelenség miatt univerzálisabb köntösbe bújtatva érték el ugyanazt). Másfelől pedig megfigyelhetjük: ha nem megy nekik valami nyíltan, akkor trükkökkel, rejtetten vívják ki maguknak a sokszor senki által meg sem választott, saját fajtársai által pozícióba emelt zsidók. Lester tehát nagyban hatott a törvények alakulására. Sokat elárul lelkivilágáról az alábbi, 1998-as, Faji viszonyok Britanniában - egy alakuló cél című könyvben olvasható idézet:
Nyilvános utalások arra, hogy 'nemzet', 'brit hagyaték' és "hagyomány' sokszor úgy tűnik, hogy kicsit többek is, mint xenofóbia [idegengyűlölet]... A következő évszázad kihívása az lesz, hogy újraértelmezzük a 'britség' fogalmát, hogy olyan értékeket találjunk, melyeket minden közösség osztani tud anélkül, hogy ők elvesztenék a saját kulturális, vallási és etnikai sokszínűségüket. Ez a mi kiváltságunk és feladatunk, hogy megduplázzuk most a törekvéseinket, felkészülve a következő évszázadra.
Mára már könnyebb dolguk van a britanniai zsidóknak. Egy 2010-es hírben például azt olvashatjuk, hogy:
A szólásszabadság korlátainak szabályozását jelenleg dolgozza ki a Közösségi Biztonsági Alap és Brit Zsidó Képviselőház Igazgatótanácsa. A tanács, mely a brit zsidóság esernyőszervezete, megújította elkötelezettségét, egy 'erős és kompromisszumot nem ismerő álláspontot a szélsőséges ideológiák ellen, melyek hátrányosan érintik a zsidó közösségeket'.
A Közösségi Biztonsági Alap (Community Security Trust) nevében persze a közösség alatt a zsidó közösséget kell érteni, a zsidó szervezet ugyanis nyíltan csak zsidókkal foglalkozik (ami nyilván nem rasszista dolog, ha ők teszik). Nevükkel találkozhatunk máshol is, például egy olyan hír kapcsán, melyhez valószínűleg az ő zsidó érdek-képviseleti agresszív aktivizmusuk is hozzájárult. Luciana Berger, a Munkáspárt egyik zsidó képviselője juttatott börtönbe négy hétre egy 21 éves angol fiatalembert, Garron Helmet tavaly. Mint az ügyészségtől megtudjuk:
Fontos, hogy a szabad szóláshoz való jog fennmaradjon, de ez az üzenet olyan gusztustalanul sértő volt, hogy átlépte a büntethetőség küszöbét és nyilvánvalóan arra irányult, hogy Luciana Bergert vallása miatt megsértse.
Mi lehetett az a "gusztustalanul sértő" üzenet, amit Helm a Twitteren írt neki? Ennyi:
Számíthatsz rá, hogy a zsidó végül megmutatja valódi színeit. Hitlernek igaza volt.
Az üzenethez csatolt egy képet a némberről egy rá illő sárga csillaggal a homlokán, mellette "kommunista zsidó" felirattal. Ez a mai zsidók által kivívott szájzártörvényekkel terrorizált Angliában egy hónap börtönt, iskolából való kirúgást és 80 font (kb. 35 000 forint) kártérítést érdemel a sértett érzületű, széplélek zsidónak, akit állítása szerint "mélyen megrázott" az eset. Nem ő volt azonban Berger első áldozata; 2012-ben, mikor egy díjátadó rendezvényen Philip Hayes zenei menedzserrel Gázáról vitázott, az pedig a vita hevében azt merészelte mondani, hogy "utálja a zsidókat", erre Berger feljelentette, elvégre holmi angol a saját hazájában nem mondhatja ki egy privát beszélgetésben, hogy mit érez a szentséges zsidók iránt. Büntetésül megbírságolták 70 fontra (kb. 30 000 forint).
 |
A történetben nem is a hisztérika viselkedése a figyelemreméltó, elvégre zsidó, hanem az a magabiztosság, amivel feljelenti azokat, akiknek számára nem tetsző véleménye van. Tudja: megteheti, a zsidók ugyanis kiváltságos védelmet éreznek, amivel ő nagyon is tisztában van (de ha ezt valaki nyilvánosan kimondja, akár büntetéssel is szembenézhet). Ezt sikerült kiharcolniuk maguknak parazitikus módon, mint azt fentebb láttuk. Sokat elárul, hogy Berger sikerrel járt mindkét esetben. Egyik esetben egy őshonos angolt személyes véleménye miatt, másikban egy szintén őshonos angolt egy kijelentett tény miatt büntettek meg: egy zsidót zsidónak nevezett. A föld márpedig kerek, a zsidó pedig zsidó. Akkor is, ha ezt kimondani a mai kor eretneksége. Berger mellesleg egy megszállott Izrael-párti cionista, jelenleg az Összparlamenti Csoport az Antiszemitizmus Ellen tagja (mert ilyen is van), melynek célja "hogy az antiszemitizmus társadalmi ügy legyen, és ezt elérve segítsen megteremteni egy toleránsabb és előítélet nélkülibb társadalmat". Mert a fanatikus, másokat bebörtönző, hisztérikus, faji érdekeiket agresszívan kiharcoló zsidók számára fontos a "tolerancia", illetve pont az ő védelmükkel ez a toleráns társadalom biztosan meg is teremtődik. Olyannyira toleráns Berger csoportja, hogy jellemző zsidó pofátlansággal az "antiszemitákat" egyszerűen eltiltanák az internet-hozzáféréstől:
Van a törvénynek egy olyan velejárója, hogy eltilthat egyéneket az internet bizonyos használatától ha szexuális bűntettet követett el. Informális visszajelzést kaptunk politikai szakértőktől, mely szerint ez egy olyan terület melyet az ügyészek is alkalmazhatnának gyűlölet-bűncselekmények esetében. Ha részletesen lehet bizonyítani, hogy valaki egy eltökélt és határozott céllal különböző világhálós csatornákat kihasználva gyűlölet-bűncselekményeket követ el mások ellen, akkor az elfogadott elvek, szabályok és korlátozások, melyek a szexuális elkövetőkre vonatkoznak, itt is biztosan megállnak.
Továbbá szorgalmazzák, hogy a kormány hozzon létre egy alapot melyből a zsinagógák biztonságát, őrzését állni lehet (fizesse csak a gój adófizető), új kutatást az antiszemita szóhasználat felismerésére és megmagyarázására, illetve segítőket tanároknak, hogy azok a tanteremben a közel-keleti eseményeket megfelelően kezeljék (értsd: cionista propaganda már a diákoknak is).
 Zsidó vezetők követelnek szigorúbb szájzártörvényeket Európa-szerte |
Az év eleji Charlie Hebdo-eset kapcsán a zsidók számára nem például a bevándorlás szigorítása vagy hasonló intézkedések voltak fontosak, hanem a zsidók és csak a zsidók védelme. Az izraeli Haaretz számol be róla, hogy európai zsidó vezetők delegációja az EU-tól egy szervezet, amolyan "antiszemitizmus-munkacsoport" felállítását kérte, bőszen holokausztozva; elvégre megszokták, hogy azzal manipulálva célt tudnak érni. Moshe Kantor szerint:
Az Európai Únióra hárul, hogy az antiszemitizmus elleni harcot legfontosabb feladatává tegye, mert ez egy olyan gyűlölet, ami meghalad határokat és egyéni országok nem tudják kezelni egyenként.
Az meg sem fordul a zsidó fejében, hogy talán valami oka van annak, hogy határokat (és tegyük hozzá: korokat, népeket, kultúrákat, rendszereket) átível a zsidók iránti ellenszenv, és hogy ennek az okát talán saját magukban kéne keresni mindenek előtt. Kantornak és az Európai Zsidó Kongresszusnak (EJC) aztán ez sem volt elég, később már egy orwelli világért lobbiznak, ahol nemzeti felügyeleti egységek felállításával az "intoleráns" polgárokat megfigyelhetik az EU minden országában. Az, hogy mi számukra az intolerancia, sejthetjük. Szintén még a Charlie Hebdo-eset idején, Franciaországban a belügyminiszter szerint 700 rendőrt vezérelnek mind a 717 zsidó iskolához, illetve tízezer katonát és közel ötezer extra rendőrtisztet vetnek be, hogy zsidó környékeket védjen. Szintén ekkor a brit belügyminiszter, Theresa May a BBC-nek nyilatkozta:
Egy félelmetes emlékeztető volt [a franciaországi esemény] az antiszemitizmusra, nem csak Franciaországban, de arra a sajnálatos közelmúltbeli antiszemita előítéletre is amit ebben az országban láttunk. Sose hittem, hogy megérem a napot, amikor a zsidó közösség tagjai azt mondják, hogy félnek az Egyesült Királyságban maradni. [...] És ez azt jelenti, hogy mindannyiunknak meg kell dupláznunk az erőfeszítéseinket az antiszemitizmus kiiktatására itt az Egyesült Királyságban.
Ennek eredményeként megerősítették a zsidók által lakott környékek védelmét. Kár, hogy May-t nem a fehér gyerekek sorsa aggasztja, ha az ő védelmüket erősítette volna meg, talán nem erőszakolják meg őket tömegesen arab paraziták országszerte. Belgiumban is több száz katonát rendeltek Brüsszel zsidó negyedét védeni. Svédországban is megerősítették a zsidók védelmét, míg Norvégiában zsidó múzeumokat zártak be ideiglenesen a zsidók védelmében. A zsidóknak viszont ez a katonai külön védelem se elég. Az Európai Zsidó Szövetség (EJA) magát úgy írja le, mint "a legnagyobb szövetsége a zsidó szervezeteknek mely Európa-szerte tevékenykedik". Menachem Margolin rabbi a Rabbinikus Európai Központ (RCE) és az EJA főigazgatója szerint:
A rendőrség nem tesz meg eleget, ez biztos. Többre van szükségünk. A legjobb megoldás, ha legalább két rendőr vigyáz minden zsidó intézményt, napi 24 órában. Amíg ez meg nem történik, máshogyan kell biztosítanunk biztonságunkat.
Hogy miként éreznék magukat biztonságban? Margolin felszólította az EU törtvényhozóit, hogy a zsidóknak külön engedélyük legyen fegyverviselésre. Így írt az EU vezetőinek:
Ezennel azt kérjük, hogy a fegyvertartást engedélyező törvényeket vizsgálják felül azonnali érvénnyel, hogy az tegye lehetővé a zsidó közösségből erre kijelölt embereknek és intézményeknek, hogy fegyvert tarthassanak a közösségeik alapvető védelmében, egyszersmind kapjanak szükséges kiképzést, hogy megvédhessék családtagjaikat lehetséges terrorakcióktól.
Nyilván Margolinnak tetszene a megszállt palesztinai gépfegyveres zsidók látványa itt Európában. A zsidó militarizmus viszont már most is jelen van. A Shomrim egy amolyan zsidó polgárőrség, mely a 70-es években alakult amerikai zsidó közösségekben, 2008-tól az Egyesült Királyságban is működnek. Bár állításuk szerint bárki lehet tag és bárkinek a megsegítését vállalják, a szervezet nyíltan és egyértelműen zsidó, mely zsidó közösségek környékén aktív. A szervezethez fűződnek erőszakos gójellenes cselekedetek is, mint amiről ebben a cikkben is olvashatunk: New Yorkban David Florest a Shomrim kb. 20 haszid zsidaja támadta meg mikor autójában ült, ütötték és rúgták az autót, egyikük azt kiabálta, hogy "szedjétek ki a kocsiból, ez egy rohadt muszlim!" Majd mikor el akart menekülni, elfogták és összeverték. Ekkor Flores elővette a fegyverét és rálőtt a csoportra, négy zsidót megsebesítve. Az illegális fegyvertartásért később elítélték, de a fegyverhasználatot a bíróság is önvédelemnek ítélte. Szintén New Yorkban egy homokos négert is összevertek, máskor pedig zsidó gyanúsítottakról tartottak vissza információt a rendőrség elől.
 |
Sokat elárul a zsidó fertő által megmérgezett mai brit elitről, hogy amikor két muszlim néger szó szerint a nyílt utcán fejezte le a találomra választott angol Lee Rigby-t, a Shomrim a muszlim közösség védelmét tartotta fontosnak egy esetleges "náci" támadástól. A fehérgyilkos muszlimok ilyenkor kedvesek a militáns zsidóknak, közben pedig egy rendőri vezető, Craig Mackey emiatt a zsidó bandát dicséri, a zsidó és muszlim közösségeket ért gyűlöletről siránkozik, majd kiemeli annak fontosságát, hogy ezek a közösségek meg legyenek védve. Fehér angol apát fejeznek le saját hazájának utcáin és ez a nemzetáruló a parazita külcsoportok biztonsága miatt aggódik. Amiatt a külcsoport miatt, mely tömegesen erőszakolja a brit lányokat, vagy éppen egy vezetőjük Rigby halála kapcsán azt mondta róla: "a pokol tüzében fog elégni". Mármint az áldozat, nem a gyilkos.
Franciaországban is agresszívan cenzúráznak a zsidók. Egyik aktív "antirasszista" szervezet az országban, az SOS Racisme. Ezt 1984-ben a zsidó diákszövetség, az UEJF segítségével alapította Julien Day, szefárd zsidó, aki később szocialista képviselő lett. Jelenlegi vezetője a félig zsidó, félig szenegáli Cindy Léoni. Náluk is jelentősebb azonban két másik nyomásgyakorló szervezet, mint a LICRA és CRIF. Anne Kling nemzetközi köztisztviselő részletesen vizsgálta ténykedésüket és történetükről könyveket írt:
Mi is a CRIF, ha nem egy önérdekű mikrocsoport, mely úgy tesz, mint egy kis önálló állam, úgy viselkedik, ahogy akar, embereket engedelmességre késztet, egyfelől öncenzúrán át, mint újságírók esetében, akik jogosan tartanak attól, hogy antiszemitizmussal lesznek vádolva, mihelyst Izraelt kritizálják, ahogy a politikai réteg által beidegződött soá miatti bűntudat kihasználásával is.
A CRIF hatását mindenki elismeri. Mint Kling könyveiben dokumentálja, 2010-ben Nicolas Sarkozy elnök és az igazságügy-miniszter Michèle Alliot-Marie egyaránt kijelentették, hogy a "CRIF az állam létfontosságú tárgyalópartnere", illetve a CRIF-elnök, Richard Prasquier elmondása szerint: "Büszkék lehetünk, hogy olyan országban élünk, ahol a követeléseinkre és aggodalmainkra őszintén hallgatnak". Idővel arroganciájuk is láthatóan nőtt. 1983-ban az akkori elnök, Théo Klein szerint "a CRIF nem az izraeli nagykövetség helyettese" majd 2010-ben Prasquier szerint: "Szeretném a CRIF-et Izrael képviselőjévé tenni Franciaországban". A LICRA, melyet 1927-ben egy kommunista zsidó, Bernard Lecache alapított, ezzel szemben hivatalosan egy antirasszista, semmint nyílt zsidó szervezet. Azonban egyértelműen zsidó érdekek szerint működik a vezetősége pedig nagyban zsidókból áll, akik gyakran ingadoznak a CRIF és LICRA között. Az Auschwitz szovjet elfoglalásának negyvenedik évfordulóján elmondottak sokat elárulnak a szervezetről:
Meg kell tanulni a leckét és ki kell emelni a zsidó mártíromságot, illetve a szabad világ passzivitását; emlékeztetni kell a szabad világot a zsidó emberek iránti adósságára, és vádolni kell mindazokat, akik ismét rasszista és antiszemita gyűlöletet szítanak.
Ez a zsidócentrikus világnézet jellemzi munkásságukat. A zsidók szenvedése egyéni és kiemelkedően fontos, mi pedig mind bűnösök vagyunk, mert annak a "szabad világnak" a részei vagyunk, mely nem segített rajtuk eléggé, ezért tehát tartozunk a zsidóknak. Mint oly gyakran, ezek a szervezetek is az univerzális "antirasszizmus" köntösébe bújtatták a zsidó érdek szolgálatát, s egy szokásos taktikájuk vezető politikusok beiktatása tiszteletbeli rangokba, elvégre ki ne akarna "antirasszistának" tűnni egy tekintélyes szervezetben a politikai elitből? Így olyan támogatóik vannak, mint egykori elnökök, François Mitterrand vagy Jacques Chirac, vezető miniszterek, mint Dominique Strauss-Kahn, Alain Juppé stb., üzleti vezetők, médiaszemélyiségek és tudósok, reklámszakemberek, milliárdosok, mint Bernard-Henri Lévy és társai. Hatásuk a francia elitre nyilvánvaló. Jellemző a CRIF aktivizmusára, hogy szerintük a szólásszabadság korlátozása elfogadható a "jelenlegi helyzetben, mikor feltámadóban van Európa országaiban az antiszemitizmus", mondták 2009-ben. Sokat elárul a zsidó befolyásról, hogy az éves rendszerességű dîner du CRIF, a csoport által rendezett nagyszabású vacsorás rendezvény a franciaországi hatalmi elit egyik legnagyobb eseménye. A szociológus Samuel Ghiles-Meilhac szerint ez az esemény az egyetlen a július 14-i nemzeti ünnep mellett, ami az egész francia elitet összehozza. Elnökök, miniszterek, rendőrségi vezetők, pártok vezetői, médiamogulok, bíróságok vezetői és mindenki, aki valaki a francia hatalmi apparátusban, az ott van.
 Zsidó fanatikusok előtt hajbókol a franciaországi elit |
Szintén Kling könyvében dokumentált, hogy a LICRA számára, a saját magazinjában írtak szerint maga a bevándorlók asszimilációjának elvárása is rasszista dolog:
Ahhoz, hogy kizárjuk az asszimiláció és nemzeti homogenitás fasiszta elvárását, a különbözőséget és sokszínűséget kell gyakorolnunk. [...] Ezek a leghatásosabb korlátai annak, hogy ne térhessen vissza a nácizmus, vagy annak francia megtestesülése: Vichy. (DDV Magazine, 1981)
Antirasszistának lenni azt jelenti, hogy nem várjuk el a másiktól, hogy olyan legyen, mint mi, hanem elfogadjuk olyannak, amilyen, hogy gazdagodjunk ettől a kapcsolattól, hogy közeledjünk feléjük. (DDV Magazine 1985)
Tehát az őshonos befogadó nemzet alkalmazkodjon minden idegen csoporthoz, bármilyen is legyen az. Ironikus, hogy ezek az "antirasszisták" a franciák (vagy más fehér nemzetek) önfeladását, idegen csoportokba való beolvadását ösztönzik, holott az a gazdanép karakterét, etnikumát pusztítja el idővel. Mivel ezek a folyamatok csak fehér nemzetekben vannak erőltetve (elsősorban a zsidó külcsoport által), kijelenthetjük, hogy az "antirasszista" valóban annyit jelent: fehérellenes.
Mint láthatjuk, a LICRA és a CRIF súlyosan fehérellenes zsidó szervezetek, melyek a francia elit legfelsőbb köreiben mozognak. A CRIF akkori elnöke, Richard Prasquier 2010. februárjában mondta:
A zsidók a középpontjában vannak az olyan vitáknak ahol a szólásszabadság határairól van szó. [...] Az internet a rasszizmus megsokszorozója. [...] A büntetőjogi jogszabályokat akarjuk kiterjeszteni az interneten található mindennapos rasszizmusra, azáltal, hogy annak felügyeletét bővítjük, ítéleteket teszünk ismertté és segítjük a megfigyelőket, akik antirasszista egyesületek.
Az igazságügyminiszterrel való találkozása során Prasquier kérte, hogy a megfigyelés terjedjen ki "fórumokra, chat üzenetekre, e-mailekre, weboldalakra és blogokra". Természetesen a zsidó hatalom nem tűri, hogy történelmi kutatások az ő gójok felé közvetített mártír szerepét veszélyeztesse, a holokausztrevizionizmus elleni nemzetközi zsidó nyomás közismert. Érdemes a hősies kutatókkal, történészekkel, igazságszeretőkkel és az ő munkásságukkal megismerkedni részletesebben, a Kuruc.info ebben számos magyar nyelvű értékes anyaggal segít (dosszié itt). A tekintélyes francia revizionista Robert Faurisson ekképpen idézi fel egy, a többek között a CRIF által is kiharcolt szájzártörvény miatti bírósági élményét:
2006. július 11-én személyesen ismét beidéztek a párizsi bíróságra, e konkrét törvény miatt. Az elnöklő bíró, Nicolas Bonnal épp akkoriban járt egy képzésre, mely az internetes revizionizmus elleni fellépésről szólt, egy kurzus, melyet a Simon Wiesenthal Központ párizsi székhelyű európai hivatala szervezett a Franciaországi Zsidók Intézményeinek Képviselő Tanácsa (CRIF) égisze alatt! Egy kiadványban diadalmasan írták: "A CRIF aktív szerepet játszik az Európai bírók képzésében". Ez a zsidó szerv, melynek politikai hatalma túl nagy, nem félt kijelenteni urbi et orbi, hogy Nicolas Bonnalt tanulói vagy gyakornokai között tartja számon. Ez még nem minden. A tárgyalásomon az államügyész egy zsidó nő volt, Anne de Fontette; a záróbeszédében, mikor az ítéletet kérte, noha elvileg egy szekuláris állam nevében beszélt, bosszút akart "Jahvéért, a választottak védelmezőjéért" Faurison "hazug ajkai" ellen, amiért elkövette azt a bűnt, hogy a Sahar 1 iráni rádióállomásnak adott interjút revizionista témában.
Bátor és egyenes kutatók bebörtönzése, megbüntetése, egzisztenciális tönkretétele, vagy - mint Faurison esetében is - fizikai bántalmazása Kanadától Ausztráliáig ismert. A Zsidó Világkongresszus még az interneten is betiltaná a kutatók eredményinek megismerését, az Amazon internetes kereskedelmi cég oldalán ugyanis ezek megvásárolhatók, de mint a zsidó szervezet mondja: "Senki sem lenne szabad, hogy profitáljon az ilyen hitvány és sértő gyűlöletirodalomból". Ha már könyvek, a Simon Wiesenthal Központ a 2015-ös frankfurti könyvvásáron helyezett nyomást bizonyos zsidó érdekeket sértő könyvek betiltására. A vásár 56 árusát listázták a hatóságok számára, mint akik "antiszemita" írásokat árulnak, többnyire az arab világból.
Senkit nem fog meglepni, de Kanadában is zsidó nyomásra kerül szájzár az őslakosokra. Jellemző módon a zsidók kihasználnak mindent, ami érzelmileg hat a gójokra, legyen az bűntudat, empátia, vagy félelem. A Charlie Hebdo-esetből nyerhető hasznot még a világ másik felén élő zsidók is kiszimatolták, így európai (arabok általi) zsidóellenes eseményeket felhozva lobbiztak az új terrorellenes törvénymódosításért, mely az eddigieknél is szerteágazóbban figyelné meg a "gyűlölködőket". Egy kanadai zsidó portál jelenti: Az Izraeli és Zsidó Ügyek Központja (CIJA), B’nai Brith Kanada, Simon Wiesenthal Holokauszttudományok Központjának Barátai (FSWC) mind Ottawába utaztak, hogy támogassák az új törvényt, mert szerintük "zsidó közösségek a nyugati demokratikus társadalmakban egyre inkább terror, gyűlöletbeszéd és gyűlöletbűntény célpontjává válnak". Ismét, mint mindig: az őshonos gazdanép igazodjon a zsidók igényeihez, legyen korlátolva, megfigyelve, mert a zsidók így érzik magukat biztonságban. Nem meglepő tehát, hogy a kanadai cionista zsidó, Ezra Levant médiaszemélyiség, politikai aktivista és ügyvéd maga is elismeri: zsidó lobbicsoportok vívták ki a kanadai szájzár-törvényeket. Ha pedig már vannak ilyen törvényeik, Izrael kritikáját is tiltani kéne, gondolják. A BDS (Boycott, Divestment and Sanctions) Izraelt bojkottáló mozgalom erőre kapott a tavaly nyári gázai mészárlás miatt, főleg az Egyesült Államokban és Kanadában jelentős. A közelmúltban a Stephen Harper vezette konzervatív kanadai kormány már fenyegetőzött, hogy a "gyűlöletbeszéd" elleni törvényt veti be a bojkottmozgalom ellen.
 A bábmesterek: Adelson és Saban |
Délebbre, az Államokban szintén csípi a zsidók szemét az Izrael-bojkott, a milliárdos cionista kaszinótulajdonos Sheldon Adelson (aki szerint Amerika atombombát kéne dobjon Iránra) csúcstalálkozót szervezett, melyen 20 millió dollárt szedtek össze az egyetemeken megtalálható BDS-mozgalmak elleni harcra. Amerika zsidó gyarmati helyzetét jól mutatja mellesleg, hogy Adelson volt a Republikánus Párt legnagyobb anyagi támogatója, míg az "ellenzék", a Demokrata Párt esetében egy másik milliárdos zsidó cionista médiamogul, Haim Saban. Már készülnek a 2016-os választásokra is mindketten, egy valamiben megegyeznek: Izrael és zsidó érdek mindenek fölött. Hogy ezt melyik báb segíti legjobban, már csak részletkérdés nekik.
Ausztráliában is hasonlóan agresszív a zsidó lobbi a gazdanép korlátozásának érdekében. Mikor a 2013-as választási kampányban Tony Abbott miniszterelnök-jelölt egyik ígérete a szájzártörvény enyhítése volt, zsidó vezetők nyomást gyakoroltak rá ennek ellenében. Abbott aztán megnyerte a választásokat és kormányt alakított pártjával. Sokat elárul a zsidók befolyásáról, hogy Abbott választási ígéretét is hajlandó megszegni (ezzel politikai népszerűségvesztést kockáztatva) azért, hogy ezen zsidók akaratának eleget tegyen. A népszerű veterán zsidó újságíró, Michael Gawenda elismeri a zsidók szerepét:
A [szájzártörvény] 18C szakaszának visszavonását élénken ellenezte minden etnikai kisebbség vezetősége az országban. Azonban korrekt lenne kimondani - anélkül, hogy muníciót akarnánk adni azoknak, akik azt hiszik, hogy a zsidóknak túl nagy a hatalmuk -, hogy a zsidó közösség vezetői nélkülözhetetlen szerepet játszottak az RDA [szájzártörvény] potenciális megváltoztatása elleni szervezkedésben. A zsidó vezetők ellenállása volt [a főállamügyész] Brandis és jelentősen Tony Abbot fő aggodalma.
Az izraeli zsidó befolyás mértékét az ország egykori külügyminisztere is megerősítette a közelmúltban. Bob Carr Egy külügyminiszter naplója című könyvében felfedte, hogy amit ő úgy nevez, mint a "melbourne-i Izrael-lobbi", irányítja a nemzet külpolitikáját, és hogy azt zsidó adományozók befolyásolják a párt finanszírozásán keresztül. Elmondása szerint nem tudta kritizálni még a palesztinai illegális zsidó telepeket sem, mert "a miniszterelnöknél erősen lobbizik egy érdekcsoport, akik a közel-keleti eseményekben érdekeltek". Hozzátette: "Ezeket a lobbizásra használt módszereket ki kell emelni, mert úgy gondolom, hogy egy nagyon egészségtelen szintet értek el". Az egykori miniszterelnök, Malcolm Fraser szintén kijelentette mindezt. Mikor egy rádióinterjúban Carr kijelentései hatására azt kérdezték tőle, hogy szerinte "az Izrael-párti, konkrétabban a zsidó közösség lobbija túl nagy hatalommal rendelkezik-e" azt felelte, hogy "az biztos". Mikor a műsorvezető felvetette, hogy más vallási, vagy etnikai csoportok, mint az olasz közösség szintén lobbizik a kormánynál, Fraser megjegyezte: "Nem hiszem, hogy az olasz közösség - hogy ennél a példánál maradjunk - azt próbálja elérni, hogy mi konkrétan Olaszország irányelveit kövessük. Ez egy különbség. A zsidó közösség arra akarja rávenni Ausztráliát, hogy az Izrael által meghatározott irányelveket kövesse."
A világháló cenzúrázása egy fontos zsidó szándék és egyre frusztráltabbak, hogy azt nem tudják olyan szinten cenzúrázni, befolyásolni, mint a hagyományosabb médiát vagy sajtót. Pár hónapja, ez év májusában volt egy nagyszabású gyűlés Izraelben, melyet maga a kormány szervezett Az Antiszemitizmus Elleni Küzdelem Globális Fóruma címmel. A megjelentek között voltak Németország és Románia igazságügyminiszterei, Bulgária oktatásügyi minisztere, Párizs polgármestere és a multikulturalizmus államminisztere Kanadából illetve a Rágalmazásellenes Liga, Simon Wiesenthal Központ, Amerikai Zsidó Bizottság, B’nai B’rith, Zsidó Világkongresszus stb., de a Google és a Facebook képviselői is megjelentek. Magyarország is képviseltette magát, ahogy hazai zsidó szervezetek is. A zsidók terve az "antiszemitizmus" elleni harcra: az antiszemitizmusnak egy formai leírását megalkotni amelyet az egész EU-ban törvényileg alkalmazni lehet, beleértve Izrael legitimitásának és annak a létezéshez való jogának megkérdőjelezését, a "holokauszttagadást" mint az antiszemitizmus egy formáját tartani számon. Az antiszemita események figyelése és feljegyzése EU-szerte, a zsidó közösségek és intézmények fizikai védelme, konkrét oktatási minisztériumok felállítása, melyek a tanárok képzését segítenék elő, tantervek kialakítása az antiszemitizmus ellen, a vallási tolerancia és holokausztemlékezet. Továbbá, nemzeti jogi egységek kialakítása, melyek a "kibergyűlölet" ellen küzdenének, a már meglévő törvények szigorúbb alkalmazása a "kibergyűlöletre" és "világhálós antiszemitizmusra".
 |
Idehaza sincs hiány a fanatikus zsidókból, akik szerint Magyarországon a magyar hallgasson, ha a szentséges zsidóknak nem tetszik amit mond. A Twitter-üzenet miatt bebörtönzött fiatalember esete kapcsán fentebb említett Közösségi Biztonsági Alap (Community Security Trust) és az agresszív Rágalmazásellenes Liga (ADL) a példaképe a szélhámos Bodnár Dánielnek, aki a magyar olvasók előtt már bizonyára ismert Tett és Védelem Alapítványnak a vezetője. Jól jövedelmező a zsidó érdekképviselet, mint tudjuk 42,5 milliós állami támogatással lett kitömve a gazdanép gondolatbűnöző tagjainak feljelentgetésével foglalkozó bagázs, akik mikor nem a monitor előtt böngésznek hozzászólásokat, a bírói hivatal elnökére helyeznek nyomást zsidó érdekek szerint. Nem csoda az állami támogatás; az ártatlan zsidók megvédése a gonosz véleményektől közös pontja a zsidóbérenc pártoknak. Megfigyelhető a TEV kapcsán is az, ami a nemzetközi zsidó fanatikusokra is jellemző: aljas, manipulatív módon univerzális, morális köntösbe bújtatják munkásságukat, így kommunikálják azt a gój tömegek felé; ezzel egy időben azonban megszállottan csak zsidó érdekek mentén cselekednek, szó sincs univerzális védelemről. Hány a világhálón magyarokat fenyegető, becsmérlő cigányt jelentett fel a TEV? Ha amúgy nem lenne világos, elég csak ezt az interjút elolvasni és láthatjuk: a TEV egy zsidó fajvédő szervezet, akik ha esetleg "cigányellenesség" miatt is aggódnak, azt is a gazdanép önvédelmi reflexének kikezdése miatt teszik. Egy idegen külcsoport faji érdekképviselete a magyarok hazájában tehát a magyar ember hazafiságát, vagy egyszerűen csak történelmi véleményét próbálja kriminalizálni (a magyarok pénzéből), akár a világháló korlátozásával is. Jellemző zsidó parazitizmus.
Töprengjünk el a Voltaire-nek tulajdonított idézeten:
Ahhoz, hogy megtudd, ki uralkodik feletted, figyeld meg, kit nem szabad kritizálnod!
A liberálisokat lehet kritizálni, bírálni, ahogy a feministákat, kommunistákat is. A cigányokat, nem fehéreket már kevésbé, ők biológiai fegyverként fontos szerepet töltenek be a gazdanép bomlasztásában, így jár nekik valamennyi védelem. A szexuális deviánsokat is csak kevésbé lehet bírálni; ők a morális bomlasztás fegyverei, így nekik is védett státuszuk van, mely státuszt, védelmet a legfelsőbb réteg ad nekik, fegyverként ugyanis ez a réteg alkalmazza őket. Náluk is védettebb ez a bizonyos csoport; a felső réteg, akiknek nem csak a kritizálása, de már csak megemlítése, ne adj' Isten bizonyos folyamatokkal összefüggésbe hozása is főben járó bűn a jelenlegi légkörben. Annyira így van ez, hogy a zsidók által dicsekedve hangoztatott tárgyilagos tényt, miszerint zsidók irányítják Hollywoodot is, csak zsidó nyomásgyakorló szervezetek és megmondóemberek általi hatalmas hisztéria, esetleg állásvesztés, kirekesztés, bocsánatkérésre, hason csúszásra kényszerítés követ (ami ironikus módon pont a nevezett zsidók hatalmát igazolja ismét). Így volt ez nemrég Gary Oldman esetében, vagy korábban Marlon Brandónál. De a közelmúltból például az amerikai tévériporter Rick Sanchez esete is hasonló, ő a saját csatornájának, a CNN-nek a vezetőiről mondta ki, hogy zsidók, "ahogy minden más hálózaté is" - azonnal kirúgták. Jól látható tehát, a zsidók nevének puszta említése is bűn, ugyanis minden kinyilatkoztatás, vagy akár csak sugallat, mely a zsidókat mint hatalommal, befolyással rendelkező csoportot jelöli meg, a hatalmukhoz paranoiásan ragaszkodó zsidóknak potenciális veszélyforrás: ha láthatóvá válnak mint csoport, a tömegek esetleg megértik, hogy csoportérdek szerint befolyásolnak folyamatokat, mely csoportérdek e tömegek (a gazdanép) saját érdekeivel esetenként szembemegy (és ez szinte mindig így van).
Az egész dokumentált emberi történelem ismeretéből kiolvasható, hogy a zsidókra jellemző fő vonások, mint fanatikus hatalomvágy, gőg, parazitizmus, deviancia és degeneráltság, a gazdanép megvetése, annak (és már az ő gyerekeinek) a szellemi mérgezése, manipulálása mellett akad egy másik, kevésbé hangoztatott jellemvonásuk: mindig elvetik a sulykot. A saját gőgjük, hatalomittasságuk eddig a történelem folyamán mindig azt eredményezte, hogy a világ különböző részein különböző fajú, kultúrájú, vallású népek idővel mind zsidóellenes intézkedéseket hoztak, az őket rendszabályozó törvényektől a pogromokig, száműzetésekig. Láthatjuk tehát, hogy a zsidó mindig, mindenhol, minden korban pszichopata, lelketlen, aljas módon az őket befogadó gazdanépet akarja maga alá gyűrni, azt uralni és parazita módon azon élősködni. Ugyanakkor azt is láthatjuk, hogy eddig ez hosszútávon soha sehol nem sikerült, mert mindig elvetették azt a bizonyos sulykot és a gazdanépek önvédelmi reflexe sikeresen ellenállt ennek.
Az európai civilizációban már régen eljött annak az ideje, hogy ez ismét így legyen. Sajnos az eddigi legjelentősebb ilyen faji önvédelem 1945-ben elbukott. Látjuk az eredményét: erkölcsi fertő és sorvadó, hanyatló fehér nemzetek - mialatt a degenerált zsidó elit hatalmát militánsan őrzi: szájzártörvényekkel, börtönnel, erkölcsi manipulációval, a fajkeveredés propagálásával, idegenek inváziójának támogatásával bomlasztva a gazdanépet, elejét véve, hogy az bármilyen nemzeti, faji összefogással letaszíthassa őket az elitből. Ez az elvakult gőg az oka annak, hogy a zsidók hajlandóak az amúgy számukra ellenséges arabok beáramlását támogatni Európába. A saját csoportjuk néhány tagjának esetleges beáldozása nem igazán nagy ár, ráadásul lehet antiszemita erőszakra hivatkozva tovább szigorítani a törvényeket és kriminalizálni minden zsidóellenes (akár legitim, jogos) megnyilvánulást. Emlékezzünk Dávid Ben-Gúrión szavaira, aki 1938-ban azt mondta, hogy inkább mentené meg zsidó gyerekeknek csak felét a nemzetiszocialistáktól (hogy azok Palesztinában építsék a cionista államot), mintsem az egészet, ha azok aztán Britanniába mennek. A zsidó elit hatalma sosem a számokról szólt, hanem stratégiákról. A 80-as, 90-es években történt tömeges alijázás Oroszországból nem volt rossz hatással az ottani zsidókra, sőt a 90-es években erősödött meg igazán a zsidó oligarchia.
Mint írásom három részéből láthatjuk; a jelenlegi idegen emberáradat tehát zsidó fanatikusok közel-keleti, zsidó faji érdek szerinti felforgatásának az eredménye, majd ezen idegen tömegeknek a letelepedését a diaszpórazsidók támogatják, hogy ezzel gyengítsenek minket, mint fehér embereket, mint nemzeteket, mint európai civilizációt - mely minél jobban gyengül, annál biztonságosabb gazdatest a zsidó parazitizmusnak. Akik pedig ez ellen felszólalnak, vagy tesznek, azokat az általuk e célból kiharcolt törvényekkel, börtönnel, zaklatással igyekeznek elhallgattatni.
Ennek részletes ismeretével és a fő ellenség beazonosításával kell harcunk tovább folytatnunk a szabad, egészséges, hagyományos Európáért s azon belül Magyarországért.
Csonthegyi Szilárd
(Kuruc.info)
Kapcsolódó:
